Sokáig rágódtam, vajon írjak e, de mégis miért, és jó e ez nekem. Arra az elhatározásra jutottam, hogy szerintem, csak a javamra válik! Mindenek előtt el kell ismernem azon emberek munkásságát, akik itt "dolgoznak", mert nem egyszerű egy ilyen action.
Első lépésben bemutatkozom röviden!
Egy olyasfajta férfi vagyok ,aki hozza az átlagot, de nem teljesíti túl, mert nem érez szinte semmihez már ebben az elcseszett világban semmihez ambíciót. Minden szét van barmolva, ez által nekem is az életem kilátástalannak van megélve! Magamban próbálok megfelelni az otthoni elvárásoknak, a család által kisebb - nagyobb sikerrel! Rengeteg dologban megy, és ugyancsak sokban nem. Az élet kudarca, vagy csak az én esetlenségem , nem tudom, bár van némi tippem! Sajnos korán arra adtam a fejem, hogy próbálkozzak a lábamon megállni és ezt a családi háttér nélküli módon tudtam csak. Nagyon szegények voltunk gyermekként és erre rátett apám alkohol iránti szeretete. Alapvetően nagyon lusta ember (volt) , és valahogy mindig az életet hibáztatta a számtalan kudarcért, meg ittasan anyámat... Emberi kapcsolatokra abban az időben (szoc. rendszer) nem nagyon volt mód, faluhelyen pláne, mert ugyebár nem ez volt az elsődleges szempont a családokban. Mindenki tette a dolgát és én is jártam a suliba. Apám révén a faluban nem sok sikernek örvendtem a diáktársaim körében sem. Amilyen az apa, biztos olyan a gyerek is elv működött.. Ezt az elvet erőteljesen követték is a gyerekek, meg a szülők is! Valamikor már az elviselhetetlenségig feszítették a húrt nálam. Ki voltam közösítve egyszerűen. Gyermekkoromban, óvodás koromtól fogva 5. osztályig egy olyan nagy szerelem volt (csak részemről) egy kislány irányába, amit mind a mai napig elképzelni sem tudom, mi fűthetett. Átnézett rajtam. Igen, megvan minden emléke a dolognak, azok a tekintetek, amikor nem is figyelt rám. A kedvéért egy őrsbe akartam vele kerülni, csak láthassam. Majd jött az 5. osztály, amikor ugyanis a kiközösítés olyan méreteket öltött a faluban család iránt, hogy ne lehetett már bírni, ezért Kalocsára költöztünk. Minőségbeli életviteli változás volt ez számomra, de akkora, hogy ép ésszel felfogni, gyerekként nem nagyon lehetett. Mint, ha a mai Vietnám szintű országot csatlakoztatnál Németországhoz pl. Egy olyan embernek , amilyen én voltam, bezárkózott, tartottam mindenkitől, az első iskolai óra egy olyan élmény volt, ami eszméletlenül megrémítő. Beléptem egy olyan osztályba, ahol csak ismeretlen arcok fogadtak, de mégis ismerősként kezeltek. A tiszta lap hatása volt ez. Egyből szereztem pár kíváncsi , barátkozni vágyó egyént, akikkel jóban lehettem. Mindenről beszélgetni a szünetekben egy olyan minőségbeli változásvolt, amiről beszéli nem is lehet.
A lányok...
Ugye faluhelyen a már ismert okok miatt nem lehetett szép barát, barátnői kapcsolatot kialakítani! De a városban. Igen a városban tapadtak rám a csajok, de még milyenek. Valahogy egyikhez sem fűlt a fogam, mert már első nap kiszemeltem valakit, aki igen szép volt. Persze, hogy neki megint csak nem tetszettem, de nekem a Plátói szerelem, mondhatni keresztem lett. Lestem minden pillantását, mozdulatát órákon.
A városi lét azzal járt, hogy itt lehetett volna menni, akárhová, de megint csak a nyomor miatt nem lehetett. Pénz nélkül valahogy nem volt az igazi az életem ott sem. Sőt! A testvéreimet már apám helyett neveltem, vittem iskolába ,óvodába. Fájt az , hogy amíg más gyerek játéktermezett, nekem nem maradt semmi az otthoni szórakozáson kívül, ami általában kimerült a tévézéssel. Rajban is kezdtem megörökíteni nyugtalan hétköznapjaim, és beleölni fájdalmaim. Ekkor már megtanultam kezelni mit kell apámból látni, és mit ne vegyek észre. Sok fájdalom kellett ehhez munkássága által, de muszáj volt ,mert máskülönben felemésztett volna a dolog. Az évek múlásával voltak összezördüléseink is , szökéseim otthonról, mert néha nem tudtam már elviselni az öreget. Persze ezek miatt a tanulás sem ment, pedig párszor felfújtam magam. Hogy majd nekilódulok, de nem ment. Valahogy a napjaim nagyon el lettek baszarintva, mindig.
A középiskola tartogatott meglepetéseket, na nem sokat, nem kellett eltennem , ami várt ott reám. Szerelmes lettem (akkor egy nálam 3 évvel idősebb) lányba. Csodák csodája, nála is megmozdult valami felém, és amikor egy nap a menzán ettünk adott egy levelet, amiben a nevét igencsak furcsa módon közölte velem.
"Ha egy költő nevét visszafelé olvasod, a nevemet megkapod! "
Na ezt sem kellett sokáig fejtegetnem. :) Elindult a levelezés ,és 5, vagy 6 levél után már a randi is.
Gondoljátok , hogy most jön a velős rész, de nem és nem. nem volt meg. Egyszerűen nem volt mód rá, de nagyon akarta Ő is meg én is, de a hely és az idő nem felelt meg erre, soha. A koleszból kijött volt neki vagy 2 - 3 órája, hogy visszamenjen. Istenem , azok a hajtincsek és fürtök. A szemeiben láttam a tüzet és a szépséget. Nem hiszem , hogy balfasz lettem volna, egyszerűen nem volt tényleg mód komolyabb dologra. Na persze petting volt, kizárólag kézzel, de nála nem jött össze ez irányomban... Visszajáró leány volt, amíg el nem költözött. Ekkor egy akkora törés volt bennem, hogy az nagyon sokáig megmaradt. De erről majd legközelebb....
"Ha tetszik a blog, kérlek jelezd, és ha nem azt is!"
